Krisztián egy könyvvel (Vallomás) búcsúzik el apjától, amelyben őszintén vall saját botlásairól, többek között a füves cigikről és elmeséli, hogyan szoktatta le apja a csavargásról, a simlis haverokról és hogy született a Kisfiam legszebb könnyei című dal. A következőkben néhány részletet idézünk a könyvből.

Születésem után édesapám egyre többet vállalt, nagyon sokat dolgozott, csak hogy családjának minél jobb életet tudjon biztosítani. Sokszor váratlanul jött haza, néha csak pár percre, akkor minden idejét velem, illetve két testvéremmel akarta tölteni. Nagyon keveset voltunk együtt esténként, ezért azt találtuk ki, hogy lefekvés előtt egy időben mindketten kiállunk a szabad ég alá, felnézünk  a legfényesebb csillagra, és mindketten azt mondjuk, hogy nagyon szeretlek, jó éjszakát. Így köszöntünk el egymástól minden este, és tudtam, hogy apuci a messze távolban éppen úgy szenved nélkülünk, mint mi nélküle. Egy dalt is írt erről, amelyet közösen énekeltünk fel cd-re. Ez a szám a „Kisfiam legszebb könnyei".
***
Mindig megkérdezte, hogy mit kérek, mit szeretnék a legjobban, majd közölte: hát ezt nem kaphatod meg, kisfiam. Ma már tudom, hogy azért mondta, hogy valódi meglepetésként adhassa át a remélt ajándékot. Imádott meglepetéseket szerezni, főleg a gyerekeinek.
***
Emlékszem, mindig apucival együtt fürödtünk a kádban, hülyéskedtünk, fújtuk a buborékokat. Sokszor fel is vette magnóra, ahogy nevetek a fürdőkádban, és később állandóan ezt hallgatta.
* * *
Egyre gyakrabban veszekedtek, az újságokban mégis az jelent meg, hogy milyen jól él a Zámbó család. A végén már unalomból is vitáztak egymással. Egy idő után egyre jobban eldurvult a vita, repkedtek a poharak. Mi ketten Sebával remegtünk, hogy mikor hívnak le, mikor állítanak minket tanúként a másikkal szemben. Ezt gyűlöltem bennük, hogy bármi volt is, mindig lehívtak bennünket. Aztán az anyám miatt is voltak veszekedések apu és az Edit között, hogy a régi időket visszahozták. Ilyenkor legszívesebben megfogtam volna Sebát és a kicsit, és leléptünk volna. Volt olyan veszekedés, ami eltartott három napig nonstop. Kőkemény veszekedések lenn, mi meg fönt, táskás szemmel három napig...
***
Kalandozni kezdtem, de szerencsémre apám szó szerint közbevágott. Az első hatalmas pofont akkor kaptam, amikor a tőle ajándékba kapott fülbevalómat továbbadtam az egyik srácnak. Egy alkalommal már fáradtságot sem  vettem, hogy apámtól kunyeráljak, hanem kivettem a pénztárcájából 20 ezer forintot. Nagyon fájt apucinak. Pár nap múlva átjött a szobámba és elkezdett beszélgetni velem. Egyből tudtam, miért jött. Nem tudom, miért gondoltam, hogy megúszom. Három darab tízezres volt a pénztárcájában, én meg kivettem kettőt. Az agyam zakatolni kezdett, mit találjak ki. Azt mondta, nézzek a szemébe, aztán megkérdezte: kisfiam, nem vettél ki pénzt a pénztárcámból?
Hiába próbálkoztam, már láttam a szemén, hogy tudja az igazságot. És akkor megmondtam, igen apuci, én vettem el a pénzt. Nagyon haragudott rám, ha kértem tőle, bármikor adott. Aztán kiderült az is, hogy mire költöttem ezt a rengeteg pénzt. Hát a haverokra. Én akartam a vezér lenni. Megfogadtam apucinak, hogy soha többet nem nyúlok a pénztárcájába, és nem érdekel egy haver sem.
***
Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg az autóval elindultam Csepelről a kórházba, hogy ott lehessek apuci mellett. Egyetlenegy pirosnál sem álltam meg, csak mentem, szinte nem láttam semmit. Csak édesapám arca lebegett előttem, és az a tudat, hogy valahol, egy rideg kórház falai között küzd az életéért.
Pontosan emlékszem, mostanában is álmomban sokszor hallom azt a pittyegést, amely édesapám szívverésének ritmusát zengte. Pi, pi, pi, pi. Egyfolytában ez van még ma is a fülemben, ez az éles hang. Nem tudok aludni éjszakánként, csak a csipogást hallom. Meg egy nőnek az arcát látom, egy nővérét, aki kijött a rendelőből és ránézett a nagybátyámra, Árpira és szomorúan megrázta a fejét. Ekkor döbbentem rá  a véres valóságra. Ettől kezdve számomra teljesen megváltozott a világ. Egyszerűen üresnek, céltalannak éreztem magam, már csak arra gondoltam, hogy apám nélkül nem tudok élni, és legszívesebben vele mennék.